Ó, Dalmácia!!! – Eddigi legrövidebb utazásunk

Elsőkörben indítsd el az alábbi zenét, hogy mégjobban átjöjjön a hangulat! 🙂 (nem kötelező, de ajánlott!)

Nos, akkor kezdjük az elején. Egy évvel korábban elkezdtük tervezni 2017 legnagyobb dobását, a Balkán tour nevet viselő megalapozatlan utazásunkat. Miután megjártuk Prágát, Lengyelországot és Olaszországot, hogyan is gondoltuk volna, hogy túl nagy fába vágjuk a fejszénket? Egyébként is lehetetlen, hiszen sok fát nem is láttunk erre felé. 🙂

A cél egyenesen Montenegró volt, de mégsem annyira egyenesen. Közbeiktattuk Horvátországot is, tranzitszállásként. Montenegróból is tovább terveztünk menni egy csöppet, hiszen tervben volt egy egynapos Albánia is. Nos, mondanom írnom sem kell, hogy idáig nem jutottunk el.

Hozzátartozik még pár előtörténet is, miszerint én előtte való héten végig az ágyat nyomtam valamiféle vírusos társaságnak köszönhetően. Így kissé lemerülten indultunk neki valamivel éjfél előtt az utazásnak, de ugyebár egy ilyen utazást csak úgy nem adunk fel némi váratlan vendég miatt. 🙂 Nem is tűnt problémának, hiszen hajnali 5-re, a tervezettnél jóval korábban sikerült eljutnunk első állomásunkra, Rastoke csodálatos látványához. Ez egy gyönyörű kis falu, melyet vízesésekre sikerült építeni. Hiszen hova máshova kezdene el az ember építkezni? A látvány magáért beszél, egyszerűen képeslapra illő látványban volt részünk. Mivel még sötét volt (és HŰVÖS, 15 °C) mikor megérkeztünk, gyorsan aludtunk az autóban úgy 2 órát. Legalábbis megpróbálkoztunk ezzel. Miután “kipihenten” felébredtünk, körbe jártuk a kis falut, majd beültünk egy kávéra az éppen nyitásra készülő kávézóba.

Ekkor még nem sejtettük a végünket. 8 órája voltunk úton és tovább is indultunk második megállónkhoz, Vodice felé. Ekkor még optimistán számoltuk, hogy a nagy meleg és tömeg előtt oda érünk Dalmácia egyik fő uticéljához és egész nap a hűs tengerben lubickolva töltjük a nap hátralévő részét. Azonban az idő relatív gyorsan telt és közben még megálltunk reggelizni egy pékségben. Ez volt az első hiba. Ezután néhány kényszermegálló következett. Így a tervezetnél jóval később értünk Vodicebe, körülbelül 14-15 óra magasságában. Ekkor már a 15°C helyett 42°C fok volt árnyékban. Mivel az autóval végig a tűző napon haladtunk, valószínűleg úgy 55°C fokra emelkedett a hőmérséklet, melyen nem sokat segített a kinti 43°C fokos levegő. A tájat szívesen írnám le így: Csodálatos volt, mindenhol szép zöld növényzet, fák és hűs fogadott, háttérben a csodálatos tenger látszódott. Azonban a kép teljesen mást mutatott. Akárhova néztünk csak a kopár, sárga-barna táj látszódott hatalmas kőzetekkel és sivatagi növényzettel. Hozzáteszem, hogy a szárazságot kíválóan tűrő sivatagi növényzet többsége csutra volt száradva. Távolból nem a tenger látszódott, hanem a hegyek mögött felötlő füstfelhők, melyek az erdőtűzek helyét mutatták meg nekünk. Autóval hébe-hóba sem találkoztunk, egy elvetemült társunk sem volt az utakon, aki ilyen körülmények között kocsikázna. Körülbelül 3 órát mentünk így, mire leértünk a tengerpartra. Rengetegen voltak, egyáltalán nem tudtunk még megmozdulni sem. Ekkor már nagyon kivoltunk, hiszen ekkor már 44°c fok volt a kinti hűs levegő is. Természetesen csak a napon tudtunk megállni, de nem parkolóban, csupán egy utca kellős közepén a többi autóssal együtt. Itt már éreztük, hogy ez rosszabbul indult, mint gondoltuk. Tudtuk, hogy meleg lesz, de erre a katlanra egyikünk sem számított. Sehol egy fa, sehol egy árnyék. Csak a tűző nap, a kiszáradt növények és a saját izzadságukban fürdőző egyének sorát lehetett látni. Itt viszont jött egy kis pozitívum, mivel a parton – miután sikerült beékelnünk magunkat pár száz ember közé – a bora megtette a hatását. Folyamatosan fújt és nagyon kellemesen hűvős levegő érkezett a víz felől. Rögvest lefeküdtem aludni a partra, hiszen ez felért egy légkondival. Le sem tudom írni, hogy mennyire életmentő volt ebben a helyzetben, még a hatalmas hangzavar sem tudott rontani ezen.

Enni is megpróbáltunk, de két problémával is szembetaláltuk magunkat. Az első az volt, hogy amint pár méterrel arrébb mentél, úgy a bora megszünt létezni és ismét a 44°c fokos tűző napon álltál és sétáltál bármiféle árnyék nélkül. Valamint az árak brutálisan el voltak méretezve, Olaszországban feleennyiből megebédeltünk. Ettől függetlenül muszáj volt enni, így megtettük. 16:30-kor tovább indultunk. A kocsiban körülbelül 60°C lehetett, de szerencsére csak 1 óra volt hátra az útból, az első szállásunkig. Nos, ez az 1 óra felért egy héttel és amit eddig írtam a tájról… az oázis volt, ehhez képest. Egyetlen egy autót láttunk az 1 óra alatt. Kíméletlen szerpentineken mentünk le, majd fel, le, majd fel. Semmit nem láttunk csak a kőzetet, amik között mégjobban megállt a forró levegő. Innentől kezdve már fákat sem lehetett látni, mármint annyit sem, mint ezelőtt. Nagy nehezen, lepusztult falvakon és leégett növényzeten keresztül megérkeztünk a szállásunkra, ami szintén egy félig lerombolt faluban volt, bármiféle árnyék nélkül. A helyiek nagyon kedvesek voltak, de a legközelebbi bolt egy benzinkút volt 74 km-rel arrébb. Így maradtunk semmi nélkül. Szerencsére üzemeltettek egy étteremnek látszó üres helyiséget, ahol lehetett üveges ásványvízet kapni. Így elkerültük a kiszáradást, de hűtő és légkondi nem volt. Így a 60°C fokra felmelegedett autóból kiszállva a 40°C fokos szobában sikerült hűsőlnünk egyetlen ventillátorra alapozva a túlélésünket.

Itt megpróbáltunk aludni pár órát, őszintén szólva nem sok sikerrel. Itt döntöttük el. Itt ért véget az utunk. Innen ugyan ez az út várt volna minket tovább. További 560 kilométeren keresztül. Még több szerpentínnel. Még kevesebb megállási lehetőséggel. Nem vállaltuk be. Annyira kimerültünk, hogy nem bírtunk tovább indulni. Tudtuk, hogy nem tudjuk megjárni az éjjel: ugyan úgy 14-15 óra körül értünk volna oda. Mivel a hőség ennyire kivette az energiánkat, abban sem voltam biztos, hogy bármerre eltudunk indulni pár óra múlva. Viszont itt sem volt értelme maradni. Másnapra még melegebbet mondtak és légkondi és étel nélkül nincs választás. Vissza kellett indulnunk. Az az igazság, hogy egy utazás akkor ér valamit, ha élevezed. Ha van miért csinálni. Vannak helyzetek, ahol tudni kell visszafordulni. Kudarc lenne? Nem így fogtuk fel. Megpróbáltuk és kirándultunk. Annyit viszont nem ér meg nekünk, hogy rosszul legyünk vagy balesetet okozzunk/szenvedjünk. 00:00-kor kicsekkoltunk és hazafelé vettük az irányt. Ekkor Anita megszólalt: “Gyerekek! 24 órával ezelőtt indultunk”. Hihetetlen. Annyi minden történt, hogy fel sem fogtuk: egyetlen nap volt az egész. Reflektorral körülbelül 50 métert láttunk előre. Végre valahára elviselhető 32°C fok volt. Az út legjobb része. Egyetlen egy autót vagy járókelőt nem láttunk. Olyan falvakon mentünk keresztül, ahol legszívesebben horrorfilmeket forgattunk volna. A házaknak vagy nem volt tetőszerkezete vagy pedig oldala. Ablakok, ajtók már sehol nem voltak. 1.5 órába telt elérni az első működő benzínkutat. Ekkor felfogtuk: túléltük. Erről a szakaszról többnyire google mapses képeket tudok beilleszteni, mivel mi komor sötétségben mentünk végig ezeken a falvakon, ami megalapozta a hangulatát. Viszont megnézve a képeket utólag: nappal sem volt más. Hatalmas kaland volt számunkra. Az egyetlen élőlény amivel ezeken az utakon találkoztunk az éjszaka folyamán egy farkas volt. Egy kanyarban feküdt. Amint meglátott minket, felállt. Igen csak nagy volt, egy ideig csupán farkasszemet néztünk vele (tudom, ez nagyon rossz volt). Majd tovább haladtunk némi pulzusemelkedéssel és meg sem álltunk hazáig. Így telt az eddigi legkalandosabb és legrövidebb utazásunk. Ebben a 34 órában több kalandban volt részünk, mint bármelyik más utunk során és rengeteget tanultunk belőle. Természetesen ez nem vette el a kedvünket a késöbbiekre nézve, csupán még megfontoltabban cselekszünk. Rájöttünk arra is, hogy meditárran vagy szubtrópusi éghajlatra érdemesebb lehet nem az augusztusi időszakot választani. Ősszel vagy tavasszal jóval kevesebb a túrista és elviselhetőbb az időjárás. Akkor még jól is esik a melegre menni! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük